Megint a buszosnak kellett megmentenie egy gyalogost a szabálytalan autóstól – videó
Számtalan hasonló videót mutattunk már, mindig ugyan azzal a szituációval.
Számtalan hasonló videót mutattunk már, mindig ugyan azzal a szituációval.
Félpályás útlezárás van a helyszínen.
A Nagykőrösi úton történt a baleset, az Árpád utcai benzinkút közelében.
Többméteres szakaszon kidöntötte egy autós a zajvédő falat Budapest XX. kerületében, a Nagykőrösi út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében.
A Nagykőrösi úti felüljáró mellett történt a szerencsétlenség.
Kórházba vitték a pesterzsébeti baleset sérültjeit, gyerekek is vannak köztük.
A Nagykőrösi út Eke utca és Felleg utca közötti szakaszán két autó ütközött. A tűzoltók intézkednek, máris jelentős a dugó.
A Nagykőrösi úton nemrég felszerelt szupertraffipaxok feltehetően kiszúrják majd azt az óriási szállítmányt, amely egyszerre több sávot is elfoglal. Az ország karácsonyfája érkezik éppen, amelyet a Parlamentnél állítanak majd fel.
Hétfőn este elkezdték felszerelni a hivatalosan Véda-rendszernek hívott szupertraffipaxot a Nagykőrösi úton.
Villanyoszlopnak rohant, és szinte a felismerhetetlenségig összetört egy autó éjjel Budapesten a XVIII. kerületben, a Nagykőrösi úton, a Solymász és az Igric utca között. Hárman voltak a kocsiban, mindenki túlélte.
Baleset történt a Nagykőrösi út és a Batthyány utca kereszteződésében.
Nem sokkal délután 6 óra előtt két autó ütközött az Ár utcai kereszteződésben, a balesetben többen megsérültek, a Nagykőrösi utat lezárták, a forgalmat terelik.
Senki sem sérült meg a balesetben, de a környéken nagy torlódásra kell számítani – közölte a rendőrség.
Egy szolgáltatóház tetőszerkezete gyulladt ki csütörtök hajnalban Budapest XVIII. kerületében, a Nagykőrösi úton - közölte a katasztrófavédelem.
Az 58 éves gyáli férfi egy parkoló autónak ütközött a XX. kerületi Nagykőrösi úton.
Három autó ütközött egymásnak hétfőn a főváros XXIII. kerületében, a Szentlőrinci út és a Nagykőrösi út kereszteződésének közelében. A balesetben ketten megsérültek.
Nagy a torlódás a Nagykőrösi úton a belváros felé, mert baleset történt.
Újra járható Budapesten a XVIII. kerületben a Nagykőrösi út azon szakasza, ahol korábban két motoros, egy személyautó és egy kisbusz összeütközött, a balesetben két ember súlyosan megsérült.
Két férfi súlyosan megsérült, amikor két motoros, egy személyautó és egy kisbusz összeütközött csütörtök délután Budapesten, a XVIII. kerületi Nagykőrösi úton.
Befejezték Budapesten a Nagykőrösi úti zajvédő fal építésének második ütemét, és ezzel véget ért a XIX. kerületi zajszigetelési program.